- Asztrológia, Asztrozófia -
Egy magasabb szellemi tudatosságot, és a felettes énnel való tiszta kapcsolatot tudsz azáltal kiépíteni, hogy a képletedbe visszaemeljük a csillagképek üzeneteit.
Mindkét tudományba betekintettem, és azt gondolom, hogy az Asztrozófia, az Asztrológia magasabb látóhatára, amiben benne foglaltatnak a fényességet adó csillagképek, ami a szellemi vezérletét, és magasabb látóhatárát adják a hétköznapok síkjának, a zodiákusnak.
A felettes én fényes üzenetét közvetítik, amik kiemelnek a hétköznapok taposómalmából, a mintákból, minden emberi struktúrából. A zodiákus egy ember által alkotott rendszer, amivel a Nap útját, az Ekliptikát felosztották 12 egyenlő 30 fokos részre, kihagyva két csodálatos beavató stációt, a Nimródot, és a Kígyótartót. Itt már meg is van lékelve a hajó, hisz maga a Tejút, az Isteni tudatosság van kihagyva a rendszerből. Sehol nincs kiemelkedés, marad csak a bolygók általi szintlépés, és ezek megélésének fokozatai. Ez is szép üzenet, de ugye jól tudjuk, hogy a bolygók nem csillagok, önálló fénnyel nem rendelkeznek. A Nap a mi univerzumunk központja, ami beragyogja a képletünk, és ez által az életünk, fényt adva a bolygóinknak.
Egy magasabb szellemi tudatosságot, és a felettes énnel való tiszta kapcsolatot tudsz azáltal kiépíteni, hogy a képletedbe visszaemeljük a csillagképek üzeneteit. Mert az a cél, hogy a sorsod urává válj, és kövesd a lelked hangját. A célom az önismeret, hogy ismered meg magad, hogy ki lehetnél, ha élnéd azt, akinek születtél.
Hisz a tervet Te írtad, de az út maga a születés pillanatában a homályba veszett,
hogy újra megszüld önmagad lépésről lépésre fényesedve az úton, levetve magadról sok élet rád aggatott rétegeit. Hogy a lelked ugyanolyan fényesen ragyogjon, ahogy a csillagaid teszik az égen, hogy emlékeztessenek erre a tiszta forrásra, aki valójában vagy. Én tolmácsként segítelek az úton, olvasva az égi szimbólumokból, hogy ismerd fel magadban a fényes utazót, és lelj erődre, megteremtve azt a csodát, amit ott az égben terveztél erre az életre.

Neptunusz irányváltása, és a sorstengely cikluszárása
Pár dolog itt az égi hatások kapcsán elszaladt mellettem, de van, ami nagyon megragadta a figyelmem, és gondolkodóba ejtett. 2026.07.07. 12:54 perckor a mélylélek bolygója

Bak Telihold margójára
Intenzív napokat élünk, nemcsak az időjárás, ami megdolgoztat minket, hanem a bolygók témái is fontos önmunkára sarkallnak. A Merkúr irányváltása után pár órával (2026. június

Mit hoz a retrográd Merkúr?
2026. június 29.-én 19:35 perckor a Merkúr lehorgonyoz az égen, és kezdi meg látszólagos hátráló mozgását, aminek hatását már az ezt megelőző 1-2 napban érezhetjük.