Ez a hétvége most a nagyon finom energiák láncolatáról szól, nem is lesz mindenki számára érzékelhető. Akik már haladnak a tudatosodás felé, akikben már ébred a más világ igénye, azok, akik dolgoznak a belső lehúzó folyamataik felfényesítésén, ők lesznek azok, akik igazán profitálhatnak ezekből a finom lelki energiákból, és a lelki újjászületésből.
Egy picit összegezzünk a mágikus pillanatok előtt. Jupiter már elindult, a mélylélek energiáiban dolgozik, a hétköznapok síkján zárja már le az idejétmúlt bennünket nem szolgáló hitrendszereket, szenvedésprogramokat. Ezek összessége elzár bennünket a forrástól, a lelkünkbe való hazaérkezéstől, az Univerzum megtartó ölelésétől. Jupiter, aki a fény tudója irányítja jelenleg a Nyilasban ténykedő bolygókat, mint a Nap, aki tárja fel, és vágja el ezeket a Tejúthoz, Isteni tudatossághoz nem méltó energiákat. A Vénusz, és a Merkúr, a földi teremtés, és a gondolkodásunk bolygója, pedig már elhagyta az Antarest, ahol mély lélekhívásként érezhettük meg Isteni énünk megtartó, ébresztő szeretetét. Ennek a lélekhívásnak, ébredésnek az eredménye, hogy a mostani folyamat, amikor ez a két bolygó a Skorpió fullánkjánál jár december 8.-ig, majd a Nap is elhagyja december 19.-én. Górcső alá kerülnek az anyagi megéléseink, a földi létünk, ahogy magát az életet éljük, és róla gondolkodunk, alapjába véve a földi világunkat teremtő gondolataink.
Amit ehhez a folyamathoz tudni kell, hogy jobban megértsük ezt az időszakot, hogy hogy működik a Skorpió energiája. Ő az akit, ha sarokba szorítanak, és úgy érzi vesztésre áll, maga ellen fordítja a mérgét, hogy elpusztítsa magát. A másik út, hogy az önmaga minőségeivel a környezetét pusztítja. Mivel az ekliptika alatt dolgozik ez a két bolygó, ideje van ezen minőségeink feltárásának, amik ott a mélyben bennünk dolgoznak. Mik azok a dolgok, amik bennünket mérgeznek? Mik azok a dolgok, amikhez körömszakadtáig ragaszkodunk, és keserítjük meg a magunk, és a hozzánk közelállók életét? A cselekvő Napunkkal még simán vághatjuk ezeket a mélyben dolgozó meggyőződéseinket, és ráléphetünk az Isteni útra, amikor az Antareshez ér (december 2-3). Ráadásul ma a Hold az Al Nasinál áll, úgyhogy megérezhetjük ezen mázsás súlyok nélküli új fényes jövőt, és lélekben átírhatjuk ezen minőségeket a kvadrát Jupiterrel.
De mi is a mágia? Azoknak szól, akik már benne vannak ebben a folyamatban, mernek, akarnak, önlegyőznek, átminősítenek. A Plútóhoz kapcsolódó félkvadrát lehetőséget ad a sorstörésre, kiemelkedni a fénytelen, mérgező programokból, és a Plútó és a Mars közötti bi-kvintil segít hozzáférni előző életekből hozott képességeinkhez, tudásunkhoz, ami Isteni eredetű. A Szaturnusz, és a Vénusz-Merkúr közötti kvintil is jelzi a sorsszerű tehetségünk kibontakoztatását, ha már kellően kiszabadultunk, megtisztultunk a bennünket korlátozó folyamatokból. Szaturnusz a legtermékenyebb résznél áll, alkotásinak lehetőségének az időtállóságáról jelez, aki meri élni a sors adta zsenialitását itt a földön. Csak merni kell…..
Csizmadia-Rónaszéki Noémi