Ma hajnalban (augusztus 10.) 02:47 perckor pont álmunkban ért minket a Jupiter, és Merkúr emelő fényszöge a Kos csillagkép teste, és az Oroszlán csillagkép farkánál, hatásuk a héten még érezhető lesz. A Merkúr már sétál bele a Marssal való együttállásba, de nem fogja utolérni, mivel augusztus 23.-án égi irányba vált.
Merkúr a hétköznapi tudásunk, gondolatiságunk, a megértés, és a megértetés bolygója. Ő a mi beavatónk a titkok tudója a Nappá válásunk tekintetében. Megérthetjük, vagy megérezhetjük, hogy hol miben kell rendet tennünk gondolkodásunk, kommunikációnk terén, hol nem tudjuk felvállalni a szívünk igazságait. Azonban nem csak megértjük, hanem szeretettel, őszintén lehetőségünk is nyílik igazságaink kimondására, ami új távlatokat nyit számunkra.
A Mars segít tudatosítani a hatósugarával, hogy hol nem mertünk nyíltan beleállni a saját nézeteinkbe, mivel teremtettünk magunk számára olyan helyzeteket, ahol a megfelelés, vagy a konfliktuskerülés oltárán feláldoztuk önmagunk komfortját. Ugyanis a Jupitert az égi irányba haladó Vénusz uralja, aki most a szabadságunk, és igazságaink tekintetében veszi végig a múlt döntéseit vénuszi tekintetben.
Lehetőségünk adódik arra is, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy milyen elvek, szellemiség mentén teremtjük a gondolatainkkal a hétköznapjainkat. Képesek vagyunk-e a már megszerzett bölcsességünkkel kiemelkedni a régi megéléseinkből? Többek lettünk-e vajon abban, ahogy régen gondolkodtunk? Közelebb kerültünk-e a szívünk igazságához?
Mindig van lehetőség kiemelkedni a múlt mintáiból, ahogy most is a Plútó segíti a Merkúrt a transzformációban egy másfél kvadráttal, hogy szellemi erőit ki tudja emelni az eddig futtatott köreiből.
Csizmadia-Rónaszéki Noémi