- Mit ígér számunkra az Uránusz az Ikrekben? -

Mit ígér számunkra az Uránusz az Ikrekben?

Nem nagyon volt időm írni erről átfogóbban, bár párszor előzőleg már érintettem a témát. Amikor egy transzcendens bolygó jegyet vált, komoly változásokat hoz az életünkbe, nagy hatással van a társadalmi folyamatokra. A folyamatban már csak az lesz a kérdéses, hogy ki milyen szinten nyúl a témához, közreműködő lesz-e a fejlődésben, vagy épp ellenáll neki.

A transzcendens bolygók közül az Uránusz jár hozzá a legközelebb, hogy egy emberöltő alatt lehetőségünk legyen megfigyelni munkásságát az életünk összes területén, hisz cca. 84 év alatt kerül vissza a születési képlet azonos pontjára. A Neptunusz cca.165 év, míg a Plútó cca. 247 év tér vissza a születéskori pozíciójához, így az ő hatásuk az életünk egy kisebb szeletén érvényesül.

Uránusz a kiemelő erő, ő az ég ura Uranos a görög mitológia első istene, aki a földi létből indít el az isteni tudatosság felé, hogy meghalljuk végre a felettes én hangját. Ő az a kozmikus szellemi energia, ami megtermékenyítette a földet langyos eső formájában, vagyis a teremtés magjait elvetette a fizikai valóságunkban. Amelyik életterületünk felett jár, azt megújítja, hogy egy magasabb életminőség felé indítson a váratlan események hatására. Az Ikrek jelében jól érzi magát, hisz a Merkúr magasabb oktávja, és a Merkúr mindig izgatott kíváncsisággal viszonyul a tudat kitágításához. 2026.04.26.-án lépett át tartósan az Ikrek jelébe,( ahol egészen 2033.május 22.-ig időzik), azonban már egyszer tavaly júliusban járt itt egy rövidebb időre. Az Ikrek levegős jegyéből hátrált vissza a Bika földes jegyéig, jelezvén, hogy egyes új ideák nem tudnak szárba szökkeni, a régi megrögzött gyakorlati működéseink lebontása nélkül.

Mivel minden jegyváltás sikere az előző jegy megdolgozottságán alapszik, ezért feltette számunkra azt a kérdést mennyire tudunk elengedni, és rugalmasnak lenni anyagi, és szellemi értékeinkkel kapcsolatban. Mennyire tölt el bennünket félelemmel az az innovációs áradat, ami közelít felénk? Mennyire kérdőjelezzük meg a hatására saját belső erőforrásainkat? Tudunk-e nyitottan közelíteni a ránk váró lehetőségek felé, elengedve a biztosnak hitt mankóinkat? Az Uránusz, mint transzcendens planéta a saját mélymagunkkal, önvalónkkal igyekszik összekapcsolni, és nem szereti, ha mereven ragaszkodunk a régi, poros struktúráinkhoz, ami a fejlődésünket gátolja. Minél inkább ellenállunk a változásnak, egyéni szinten annál jobban igyekszik kibillenteni bennünket a megszokott kerékvágásból váratlan, külső események formájában. Ideiglenesen káoszt generál, hogy összeálljon számunkra egy újfajta rend, ami egy magasabb szellemi periférián alapszik. Az biztos, hogy a gondolkodásunk terén felülvizsgálatra szorulnak majd a rutinszerű sablonok, és felszólítást kapunk, hogy tudatunkat megnyissuk egy magasabb valóságnak, egy intuíción alapuló működés irányába.

A Vénusszal szinte karöltve léptek át, a Bika csillagkép testének, illetve a Plejádok vezérleténél az Ikrek jelébe, azaz egyfajta magasabb szintű szellemi értékteremtés indult útjának. Az újítások az anyagi, és szellemi értékeinket tekintve egy teljesen új útra terelnek bennünket, ami életünk alapjaira hatással lesz. Sok kreatív ötlet fog szárnyra kapni, és az újítások a saját erőforrásaink kibontásában is úttörő erővel bírnak majd. Sokan fognak előtérbe lépni a közvetített tudás terén, ami nem feltétlen saját életfilozófiából, és bölcsességből fakad. Fontos lesz, hogy megértsd, hogy számodra ki/mi számít értékesnek, és hitelesnek a hétköznapi közvetített tudás terén. Ugyanis az Ikrek magas szintű megélése a Főpap, aki a hitelességével tanít. Ennek tekintetében a közvetített gondolatok, megoldások, tudáshalmazok, amik elérhetőek a kommunikációs csatornákon, le kell tisztuljon, hogy melyek azok, amik valóban hordozzák a magasabb szellemiség fényét, és ezáltal saját erőforrásokra támaszkodnak.

Az Ikrekben történő utazásának második felében, azaz 2028 júniusától, (majd 2029 év elejétől) várható egyfajta beavató értékteremtő fázis, ez egybeesik azzal, amikor eléri majd az Uránusz a Nimród szellemi vezérletét. Itt kezdenek igazán felfényeződni, erőre kapni azok az eszközök, találmányok, és a közvetített tudásmagok, amik tényleg az isteni szférákból erednek. Addig egyre gyorsabb gondolati cikázások, hangzavar jelentkezik, egyre több résztvevő fog belépni a kommunikációs térbe, illetve dolog fog megmutatkozni az innováció terén, és egyre jobban érezzük majd az idegrendszerünkön a nyomást.

Igyekezzük földelni magunkat, és megtalálni az életünkben azokat a kapaszkodókat, ami számunkra utat mutat, ahol ki tudunk szakadni ebből az információs áradatból, és kapcsolódhatunk a lelkünkkel, hogy egy picit a belső megéléseinkre koncentrálhassunk.

Csizmadia-Rónaszéki Noémi Csillagfürkész

Keresés
Kategóriák

Iratkozz fel
a hírleveleimre

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.
Köszönöm, ha megosztod
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email