- Plútó ismét a Vízöntőben…. -

Plútó ismét a Vízöntőben….

Izgalmasnak ígérkezik a Plútó második bekacsintása a Vízöntő jelébe (január 21. 01:56 perc). Szinte a Nappal együtt kézen fogva lépnek át, és ez a pillanat meghatározza a Plútó következő betekintését a Vízöntőbe, amely szeptember 9.-ig tart. Lesz ott még egy rövidke visszatekintése a Bak jegyébe a merev, idejétmúlt kereteink utolsó morzsáinak felszámolása érdekében, hogy november 19.-én már végérvényesen megkezdje kalandozását a Vízöntő bizsergetően friss, megújító ölelésében.

Amikor egy transzcendens bolygó jegyet vált, komoly változásokat hoz az életünkbe, nagy hatással van a társadalmi folyamatokra. A Plútó mivel cca.247 év alatt járja végig a Nap útját, lassan mozog, a hatása mindig mélyreható átalakulással jár. Itt viszont a Plútó nemcsak jegyet, de csillagképet is vált, hisz átlép a Bak fejéhez, így más szellemi vezérletet hoz az életünkbe. A Bakban már nem tanulunk, hanem tudunk, ez az út végének az eleje. Nagyon erősen hozza a küldetéstudatot, a rálátást az eddig megtett utunkra. Ő a földi életünkben a legmagasabb tudatossági szint, amikor is már a bennünk megszületett fény mentén alakítjuk, és teremtjük az életünket.

A Nap, és a Plútó a Nyilas csillagkép elengedő kezének energiájából együtt lép át a Bak fejéhez, vagyis itt az idő ráébredni, hogy belőlünk indul ki minden. Amit célba veszek azt én teremtem, és ahogy elindítom úgy fognak a dolgaim, és a körülményeim alakulni. Vagyis azt a pontot dolgozza meg, hogy a sorsfordítást, az emelkedést milyen szinten tudod most véghez vinni az életedben. Képes vagy-e újjászülni önmagad végre az ego zavaros, félelemmel teli, aggodalmaskodó szorításából, annak érdekében, hogy megnyisd az utad egy más szintjét? Hogy lásd végre azt az utat, amit magadnak terveztél, ami a teljességet, és a szabadságot hozza számodra.

Egy biztos, a Plútó a második Vízöntőben való munkálkodását erősen jellemezni fogja, hogy megszabaduljunk az árnyékainktól, lehet ezek most erősebben fognak velünk szembejönni, a világban is erősödhetnek a hatalmi törekvések a szabadság nevében. Azonban ő igazából intenzív önismereti munkára sarkall, nem akar mást, mint újjászervezni lényünk egészét. A kérdés az, hogy mennyire állunk ellen, vagy megvan bennünk a hajlandóság, hogy belevessük magunkat az átalakulásba, hogy egy magasabb szinten tudatosíthassuk, hogy kik is vagyunk valójában. A lényünk magjával való kapcsolat a cél, ami örök, és halhatatlan. A folyamat célja, hogy minden olyan tényező, ami gátolja lényünk önazonos identitásának a kibontakoztatását, szellemünk tiszta fényének a ragyogását az most ebben a folyamatban meg kell hogy haljon. Ez az átalakulás magában foglalhat krízis helyzeteket, hisz önmagad újjászületéséről van szó, aki hiteles, és aki jobban illeszkedik ezen inkarnációs feladatod életcéljához. Szánjuk ezt a röpke időt arra, hogy merünk a folyamattal tartani, meglépni az eddigiektől eltérő lépéseket, szakítva a múlt hagyományaival, hogy szellemünket végre kiengedjük a palackból.

A harmadik átlépés (2024.november 19.) fogja meghozni a megoldásokat azok számára, akik mernek bepillantani az alvilágukba, mernek változtatni, elengedve az ego akarását, megnyitva magukat az univerzális csodának. Elindulhat végre egy olyan tiszta önmagunkra ébredés, és kiteljesedési folyamat, amely segítheti végre, hogy az emberi kapcsolódások, közösségek is új alapokra helyeződjenek. Egy más, magasabb szellemiséggel telítve, amikor az elhatárolódás helyett az egymás felé fordulás lesz a cél. Korszakalkotó nemes eszmék, szakítva az anyagi szemlélettel kerülnek fókuszba az emberiség szolgálatáért, ahol a közösségi összefogásban lesz a hatalom ereje. De addig is egyén szinten kell kezdeni az átalakulást….

Csizmadia-Rónaszéki Noémi

 

Keresés
Kategóriák

Iratkozz fel
a hírleveleimre

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.
Köszönöm, ha megosztod
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email