Az elmúlt napok belső munkái kapcsán, akik mernek befelé indulni, felelősséget vállalni a saját életük körülményeinek alakításáért, érezhetik, hogy villanak fel érzések. Olyanok, amik már érzésben tartalmazzák a vágyott világ körvonalait, abban, amiben jó lenne a továbbiakban létezni. Nyílnak távlatok, amiket a Jupiter nyit a Vénusznak, aki a mai nap ér az Al Nasihoz.
Azért nyit, hogy segítsen lezárni előbb, olyan mintákat, olyan részeinket, megéléseinket magunkkal, és társainkkal, amikben nem tudunk önmagunk lenni. Ami nem táplálja azt, hogy önazonosak legyünk, szabadon megéljük igazi önvalónk. Vagy épp azokat a helyzeteket, amikben önmagunknak szabtunk ilyen formán gátat. Mert ugye tudjuk, hogy soha nem a külvilág korlátoz, ebben mindig a mi kezünkben kell keresni a szabadulásunk kulcsát. Ma villanhatnak fel fényes érzések, amiben benne van az Al Nasi fénye, és amivel elindulhatunk ennek az új távlatnak a megteremtésében.
Az Al Nasi, maga a születés, egy nagyon erős teremtés, amiben benne van a Tejút fénye, a Skorpió szíve, az az erős szeretet, amit nekünk szánt a Teremtő, és az Isteni Énünk. Nem szenvedni jöttünk, a mi kezünkben van a választás, hogy adott helyzeteket hogyan fordítunk a javunkra. Mivel poláris világot élünk, vannak helyzetek, amik próbára tesznek, amik nehezek, de mindig van lehetőségünk meglelni bennük a saját erőnket, illetve ami abból a nehézségből a saját javunkra lehet. Hisz a lélek a nehéz pillanatokban érzi meg igazán, hogy mi rejlik benne, milyen erők, képességek, amivel még a mélypontról is ki tud emelkedni. Viszont a nehézségek mellett, csupa csodával is tele van ez a világ. A kérdés az, hogy mi az, amit meglátunk, milyen valóságot kezdünk el táplálni magunkban, és ezáltal jó nagyra növeszteni. Már-már olyan nagyra, hogy szinte elvárásként éljük, hogy ennek bizony így kell történnie. Igazoljuk a történésekkel az adott nézőpontunkat, mert energetikailag azokat vonzzuk be. Lám megmondtam, hogy a világ egy szörnyű hely, vagy lám a világ tele van csodálatos dolgokkal, helyzetekkel, lehetőségekkel, segítőkész emberekkel.
Melyik valóság a Tiéd? Melyiket táplálod? Lehetőséged van most lezárni hitrendszereket, és felfényezni a világodat, hogy el kezd végre teremteni azt, amiben szeretnél élni. Amit Neked szánt a Teremtő, amiben önmagad lehetsz, kiteljesedhetsz, azokkal a társakkal, akik emelnek. Neked csak ki kell nyitnod a szemed, majd a szíved egy másfajta tudatosságra….
Csizmadia-Rónaszéki Noémi