Tavasz első lélegzete egy nagyon jelentős tisztulással indul, ugyanis március 3.-án 14:17 perckor teremtő fényszögbe lép a Vénusz, és az Uránusz a Vízöntő jelében, a Bak csillagkép teste, és a Vízöntő csillagkép Múlt vizének összefolyásánál.

Már egy ideje érezzük érzelmi életünk, mintáink felfrissítésének a kényszerét, hisz február 16.-án, amikor a Vénusz átlépett a Vízöntő levegős jelébe uralmi cserébe került a Bika jelében dolgozó Uránusszal. Most a tetőponthoz érünk, azonban a kölcsönhatásuk még a Vénusz a Halak jelébe történő átlépéséig (március 11.-ig) fennáll. Erőteljes emelkedés vette kezdetét, hogy zsigeri szinten pucolja ki belőlünk ragaszkodásainkat egyes kapcsolatokhoz, érzelmi mintánkhoz, illetve magához az anyagi világban elfoglalt, és működtetett életvitelünkhöz. Ez idő alatt az énképünk, az önelfogadási készségünk, és a teremtő erőinkhez való viszony is felszínre került. Nagyon erősen megkérdőjelezi ez az állás, hogy valóban örömet okoznak-e az általunk eddig működtetett normák. Kielégítőek-e számunkra a kapcsolataink? Vagy az, ahogy mi megéljük magunkat bennük?

Mert megújulni nem lehet úgy, hogy közben nem engedjük el a régit, ami köt, amiben a biztonságunk véljük. Szenvedéseinket túlnyomórészt a ragaszkodásaink okozzák a fizikai világ megtestesüléseihez, vágyott idillikus képekhez. Az élet maga, az anyatermészet az áramlásról szól, természetes velejárója a folyamatos megújulás, változás. Mi meg kötődünk, ragaszkodunk tárgyakhoz, emberekhez, mintákhoz, anyagiakhoz, szokásokhoz, kívülre helyezve boldogságunk, és biztonságunk forrását, ami szembe megy az élet körforgásával.

Merünk-e egy kicsit megőrülni, és kipróbálni milyen játszani, bolondozni, felfedezni magát az életet, hogy elvárások nélkül csak úgy kibontakozzon az utunk? Képesek vagyunk-e elengedni, ami már nem tartozik hozzánk?

A Bak csillagkép teste, és a Vízöntő múlt vízének összefolyása, a tisztázás lehetőségét adja most számunkra, itt tudunk megszabadulni múltbéli terheinktől, és az Ekvatoriális víz miatt, ami isteni energia, a felettes én segítségével tudjuk tudatosan vezérelni a folyamatot. Megértjük így mintáinkat, mi miért történt, képessé válunk az elengedésre, és a megbocsájtásra, akár magunknak, akár társainknak. Itt nem csak mi magunk válunk képessé terheinket letéve megújulni, de velünk együtt azok a kapcsolódásaink is, akikkel a szeretetet végtelen ereje köt össze.

Lehetőség nyílik kiemelkedni a megszokott kerékvágásból, szakítva a múlt mintáival, közelebb engedve az Isteni gondviselés végtelen megtartó erejét, hogy ragaszkodásaink, és elvárásaink elengedésén túl megnyissa az életet magát úgy, ahogy számunkra a legtökéletesebb.

Csizmadia-Rónaszéki Noémi