Június 2.-án áll együtt pontosan a Jupiter a Bikában, és a Kos csillagkép fejénél a felszálló holdcsomóponttal. Ez az állás még érezhető kvadrátban van a Vízöntő jegyében járó Plútóval, és az Oroszlán Marssal. Eljön az ideje a szabad választásnak, hogy végleg szakítsunk a nem működő életfilozófiáinkkal, amik inkább beragasztanak, mint megújulásra késztetnének.
A május 28.-án egzakt Nap-Szaturnusz kvadrát visszahozhatott a múltból olyan helyzeteket, ami rávilágított a tudatalatt működtetett struktúráinkra, hogy tisztán lássuk mik azok a keretek, amik életünk legnagyobb gátjait képviselik. A felszállóval együttálló Jupiter uralja, a Neptunusz mellett a Halak jegyében dolgozó Szaturnuszt, így lehetőségünk adódik most azon hitrendszerek, és életünk alapjait képező igazságok megreformálására, amik egyrészt idejétmúltak, másrészt, pedig rendre bezárják előttünk az élet tágasságának a kapuját. Tudsz-e nézőpontot váltani, kilépve a múltból hozott, és futtatott igazságaidból? Képes vagy-e a tiedtől markánsan eltérő nézőpontokra megnyílni, ezáltal áramlásba kerülni?
A Bika jelében járó Jupiter, és a felszálló üzenete a Vénusz uralma alatt jelzi, hogy a karmikus tanulandó út, ami távlatokat nyit, bőséget, és önazonosságot ígérve, ha elkezdjük végre a Vénuszi analógiákat az életünkben megemelni, és magas szinten működtetni, végleg átírva a hozzájuk fűződő múltban gyökerező hiedelmeinket.
Mindenkinek egyéni ez a Vénuszi út, lehet szó az anyagi javak, a külsőség, az értékeinkhez való viszonyunkról, az ősbizalom, a szerelem, az önelfogadás, az egyensúly, a magamhoz, és a másokhoz fűződő kapcsolódásainkról. Mit hogyan engedünk meg magunknak a hétköznapokban, mit gondolunk értéknek az életünkben. Hogyan vélekedünk az élet szépségeiről, és annak a megéléséről a testiség, szerelem, harmónia témájáról, a nőkhöz, a nőiségünkhöz való viszonyunkról? Mennyire vagyunk képesek kilépni a komfortzónákból, a félelmeinkből, a beragadásainkból, hogy végre az áhított útra lépjünk? Merünk-e lépni egyet előre úgy, hogy elengedünk mindent, ahogy a múltban vélekedtünk ezekről, megnyitva az Univerzum kapuját a beáramló lehetőségek, emberek, helyzetek előtt, ami a látókörünket szélesíti, megnyitva a bőség kapuját számunkra?
Mert az igazi bőség, amikor folyamatosan áramlásban vagyunk, és ez nem feltétlen anyagi jellegű hanem, hogy mindig nyílik új lehetőség, érkezik segítség, amikor merünk magunkhoz hűen dönteni, és járni az utunkat.
Csizmadia-Rónaszéki Noémi