Mai nap (november 27.) 10:16 perckor áll tengelybe a Nap, és a Hold az Ikrek-Nyilas jelében, a Bika csillagkép teste, és a Skorpió csillagkép ollójánál. Nap még együttműködésben van a Marssal, kettősük képezi a Holddal szemben egy háromszögalapját, amelynek csúcsára, mint egy nyíl a Szaturnusz kerül, felhívva rá a figyelmet.
A Skorpió Birodalmában egyre mélyebb régiókba érkezünk, a Merkúr már az átminősülés pontjánál halad, és az eddig megtett útját kezdi a Nap, a Marssal együtt bennünk tudatosítani. Bevilágítja a pszichénknek azokat a régióit, amikkel eddig nem mertünk szembenézni, és megadja ezekben a napokban azt a szükséges erőt, hogy elvágjunk olyan gátló dolgokat, amik elnehezítenek, és nem engedik a kiemelkedést.
A Szaturnusz Vízöntő csillagkép múlt vízénél járja egyszer már megtett útját, megmutatva számunkra azt, ahol nem Isteni vezérlettel működünk az ekvatoriális víz miatt. A Halak jelében dolgozik, ahol cél az önmagunkba való visszaérkezés, ezért időszerű most azokat a folyamatokat (félelmeket, bénító, blokkoló dolgokat) elvágni, ami a lelkünk termékeny folyamatait nem engedi kibontakoztatni. A Holdat az Ikrek jelében a Bika csillagkép testénél érik most a Nap sugarai, ahol a képességeink, teremtő erőink vannak, amivel éljük, és teremtjük a hétköznapi valóságunkat. Ez a Telihold most abban segít, hogy meglásd hol tartasz az életedben, és mik azok az erők, amik önmagaddal szemben működnek ahelyett, hogy segítenének a céljaid elérésben.
Érdemes most befelé figyelni, hogy segítsük a folyamatot azáltal, hogy valóban azok a dolgok maradjanak velünk, amik időtállóak, és értéket jelentenek a számunkra.
Csizmadia-Rónaszéki Noémi