- Az új út szele, Jupiter a Hamalnál -

Az új út szele, Jupiter a Hamalnál

Gyönyörű összjáték van ma (június 23.-án) az égen, ahol egyszerre van jelen az új jövő látképe bennünk, és a múltba tekintés, vagyis az eddig megtett utunk tudatosítása. Ezt előzte meg a június 21.-én egzakt, de már 20.-án, és még tegnap is érezhető Nap-Plútó kvinkunksz fényszög, ami hozhatott olyan helyzeteket, ami rávilágított a zsigeri szinten működő struktúráinkra.

A Nap a legmagasabb ponton segítette, hogy az égi tudatosság szemüvegén keresztül pillantsunk végre a helyzetünkre, hogy lássuk meg azokat az ösztönös reakcióinkat, ahol minimálisra hagytuk magunknak az életünkben eddig a mozgásteret. A Nap, és Plútó által kirobbantott helyzeteknek felszínre kellett hoznia azokat a mintázatokat, amik eddig benne tartottak a megfelelés illúziójába, ezáltal egy torz egyensúlyra építve az életünk.

Az Oroszlán fejénél lévő Marssal most képesek vagyunk tiszta fejjel visszatekinteni a múltunkra, hogy hol, és miként veszítettük el az uralmunkat az életünk felett. Hol hajtottuk a fejünket a szeretetlenség oltárára önként, hol borítottuk fel életünk harmóniáját, és hol veszítettük el így az öröm megélésének a képességét. Nagyon nagy felismeréseket hozhatott ez, ami által a Rák csillagkép elengedő ágánál járó Vénusz segítségével mára képesek vagyunk azokat az érzelmi mintázatokat elvágni magunkban, amik már nem szolgálják a fejlődésünket.

Azonban az új út, a tervezés, és a célkitűzés ma megmutatja magát a Hamalnál, a Kos Tejutat figyelő szeménél járó Jupiterrel. Ha ma a szívünkbe tekintünk, akkor megérezzük vele, hogy hova szeretnénk eljutni az új fejlődési ciklusunkban. Sikerül-e az eddigi tapasztalataink által egy önazonosabb, boldogabb, méltó egyensúlyra épülő életet elkezdeni működtetni végre? Ugyanis a Nap még a Tejúton ugyan, de már az Ikrek Castor részénél jár, ami az ekliptikára lépő lába. Hogyan is indul ez a Castor a földi útján? Képesek vagyunk-e áldozatot hozni mondjuk azzal, hogy kilépünk végre a komfortzónából, a magunkra keményedett keretekből, a langyos mozdulatlanságból, és felfedezni, hogy miről szól az élet?

A Hold a délután folyamán eléri az Oroszlán csillagkép szívét, azzal támogatva Castort, hogy a feltételek nélküli szeretet iránymutatásával kezdjük el végre földi világunkat emelni, megengedve magunknak ezt az örömtelibb megélést,  illetve így működtetni a hétköznapjainkat. Vagyis kezdjünk végre örömmagocskákból táplálkozni a lemondás, a megfelelés, és a megalkuvás helyett.

Csizmadia-Rónaszéki Noémi

 

Keresés
Kategóriák

Iratkozz fel
a hírleveleimre

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltakat.
Köszönöm, ha megosztod
Facebook
Twitter
LinkedIn
Email